Petőfi Sándor költeményei

              1 Távol szeretteimtől, S tőled, te drága hon! Vándorlom a világot Végetlen útakon. És lábam a nagy úton Fáradva lépdegel, Mert vállaim tetézvék Butyornak terhivel. Eldobtam én a terhet, Nincs többé vállamon; És mégis vajh mi…

Rejts ölednek éjjelébe Szent nyugalmu sírhalom! E kinéletnek vesződve Láncait mért hordozom? Kebled csendes éjjelébe Nem tekint a fájdalom, S a keservek halvány képe; Ott öröklő bék' vagyon. Rejts hát kebled éjjelébe, Szent nyugalmu sírhalom! ?, 1840.

Borúnak éjjelén, derűnek hajnalán      Feléd siet remegve bús Pillantatom, mindig feléd, arany kalász      Hazája, boldog róna, hol Csókolva ölelkeznek Csepe mezőivel      Dunánk ezüst hullámai. Áldás…

Kór valék, fájdalmaimnak Szenvedém nagy kínjait; Jött az éj szelíden végre, S könyörűlve békeségre Álmaim karába vitt. És láttam ott A szőke lányt, Nem hidegen Már szűm iránt; Hozzám voná A szerelem, S eget lele E kebelen, S én piruló Lángajakán, Mézcsókjait…

Marburgnál Zúgó habjaidba szórom      E virágfüzért, Dráva! Hajtsd alá, s a partra      Tedd, midőn hazámba ért. Bárha dúlt lesz akkorára      Dísze s hervadott, És özönnel kelyhe nem hint…

Égig emeljen bár a játszi szerencse kegyelme,      És legyen első rang rangom az isten után; S bár csak azért szűljön két India kincset özönnel,      Hogy büszkén ajakam mondani tudja: enyém! Durva faalkotmány! emléked nem leszen…

Üdvözöllek messze bérctetőkről, Szent helyek! Hol a Galga lassu andalgással Hempelyeg. Hol pályája éden volt a gyermek- Ifjunak. Hol az életüdv örömvirági Nyíltanak. Lángszerelem szép viszonozója, Barna lány, Emlékezve küldsz-e még sohajt a Szív után, Mellyet annyi…

Irígyen a sors boldogságom ellen, Pozsony! körödből ismét messze hí; Megyek - de dúlva van bucsúzó mellem, Miként váradnak puszta termei. Utánam intesz még Dunád ködébül, S arcomra keserű köny árja gördül. Nem hosszu volt tebenned múlatásom, S az órák mint a nyíl…

Szép a rózsa hajnal-ébredése, A leányka arculatja szebb volt. Messze bércek kékellő homályán Bájjal ég az arany esti csillag; A leányka nefelejcs-szemében Tündérfénnyel szebb csillagzat égett. Csattogánynak zengeménye nyájas Csendes éjjel, viruló berekben; Nyájasabban kelt a…

Kecses tavasz virúla; Vidám tekintete Berkemnek kebelébe Rózsákat űltete. Mosolygtak a tavasznak Bájgyermeki felém, S én bíbor bimbókat Enyelgve tördelém. De látta a leányka Könnyelmű tettemet, S testvéreit boszúlva - Kitépte szívemet. Azóta létem árva, Kietlen pusztaság,…

Vert az óra, Halnak a remények, Kik szívembe Hajnalfényt hintének; Szebb jövendő Tiszta hajnalfényét, Mely keblemnek Éjjelét üzé szét. Vert az óra! A szörnyű itélet: "Elszakadni Mindörökre tőled, Lány! szerelmem Nyájas tavaszában!" Zúga hozzám Rémes…

Itt a bucsúperc: válok. - Nem szabad! Leomlok, a világ kereng velem! E szenvedés, e szörnyü kín alatt Hogy nem repedsz meg, égő kebelem? Nem, én nem hordom többé terhemet, Habár egy élet rajta függene, Válj lángszavakká, titkos érezet, Te szívem pokla, szívem édene. S ha…

Bűvölőn hangzik dalod, óh barátom Petrics, és e szű öröm-érzeteknek Tengerében leng, s feledem keservem,      Hogyha te zengesz. Zengj! - Ha dús volnék, aranyat fizetnék Bőven én néked dalodért; de sorsom Nem kegyel. Csak vers, mit az árva ifju…

Hasztalanúl vágyasz, vad sors, kínozni. Nem érzem: Nincs szivem. A haza s a lányka s barátnak adám. Ostfiasszonyfa, 1839. június 4.

Szende szerény ibolyák völgyén füzögetve bokrétát,      Szökdele berkének kedvesem árnyai alatt. Jött és látta Eos bájait; irigyelve pirúla,      S a fák lombi fölé könnyeket ejtve futott. Ostfiasszonyfa, 1839. május 29.

Rákosnak szomorú mezején járván, magyar, hallod      Fái között a szél mily keseregve nyögel? Oh nem szél nyögel ott, ősid fölisteni lelke      Sír unokáinak elkorcsosodása fölött! Rákos, 1839. április 30.

Kegyetlen a végzet; nem hagy sok időig örűlni      Minket együttlétünk édeni napjainak. Ámde az a földnek bármely részére ragadhat,      Érted ezen kebel ég, s lészen örökre hived. Selmec, 1839. január 19.      

Esküszegte lyánka! emlékezzél Arra, amidőn: "Ah meg ne vessél", Igy imádva téged kértelek; "Légy kegyelmes én irántam, s szíved Add nekem, ki csak tenéked híved Voltam, és leszek, míg létezek." Akkoron kérő keblemre dűlve, S a szerelm' tüzétől…

     Immár kész koszorúnk, melyet tíz hónapig izzadt Arccal, gyenge eszünknek gyüjtve diszét, fonogattunk A zöld Pindus alatt, a nyájas Múzsasereg közt! Ennyit, nagytudományu atyák, volt gyüjteni képes S nem többet iparunk! - Noha édes múzsai körben…