Petőfi Sándor költeményei

Rejts ölednek éjjelébe Szent nyugalmu sírhalom! E kinéletnek vesződve Láncait mért hordozom? Kebled csendes éjjelébe Nem tekint a fájdalom, S a keservek halvány képe; Ott öröklő bék' vagyon. Rejts hát kebled éjjelébe, Szent nyugalmu sírhalom! ?, 1840.

Borúnak éjjelén, derűnek hajnalán      Feléd siet remegve bús Pillantatom, mindig feléd, arany kalász      Hazája, boldog róna, hol Csókolva ölelkeznek Csepe mezőivel      Dunánk ezüst hullámai. Áldás…

Kór valék, fájdalmaimnak Szenvedém nagy kínjait; Jött az éj szelíden végre, S könyörűlve békeségre Álmaim karába vitt. És láttam ott A szőke lányt, Nem hidegen Már szűm iránt; Hozzám voná A szerelem, S eget lele E kebelen, S én piruló Lángajakán, Mézcsókjait…

Marburgnál Zúgó habjaidba szórom      E virágfüzért, Dráva! Hajtsd alá, s a partra      Tedd, midőn hazámba ért. Bárha dúlt lesz akkorára      Dísze s hervadott, És özönnel kelyhe nem hint…