Kór valék, fájdalmaimnak
Szenvedém nagy kínjait;
Jött az éj szelíden végre,
S könyörűlve békeségre
Álmaim karába vitt.
És láttam ott
A szőke lányt,
Nem hidegen
Már szűm iránt;
Hozzám voná
A szerelem,
S eget lele
E kebelen,
S én piruló
Lángajakán,
Mézcsókjait
Lecsókolám.
És újra csók,
S megannyi csók,
S oly édesek!
S oly lángolók!!
Ily álmakat adjatok, isteneim,
És marhat a fájdalom, a fene kín;
Én tűrni fogok, - valahára talán
Majd égi való jön az álmak után.
?, 1840.
