Petőfi Sándor költeményei

Meddig dúlsz, szerelem pusztító lángja, szümön, mint      A mennyverte Prometh keblin az éhes ölyü? Meddig nyűgöz Amor kinos lánca? Endymionnal      Meddig jajgat hurom búskeseregve panaszt? Féktelen érzetnek vad hevű szikrája,…

Kerepöl a szarka Házam tetején: Vendég jön. Vendégnek Vajh, kit várjak én? Messze föld határán Jár a szerető, Csalfa volt szerelme, Vissza nem jön ő. Tán te léssz vendégem, Óhajtott halál; Úgy siess, ne késsél, Ajtóm nyitva áll. Dunavecse, 1841. június 5.

Völgy homályán, fák hüsében, Kert megett, Zeng a lantos hév szerelmi Éneket. Zeng, ha gyúl a rózsahajnal Keleten, Ha nyugodni bérc megé a Nap megyen. S szép tavasszal, nyár hevén, hüs Őszön át Pengeti a szerelemnek Hév dalát. S édes díja zengzetének, A leány Ha kacsingat…

Míg a földet gyász temette, Dúlván fergeteg felette Pusztaságnak vad telén, Mért virúla bájos éden Kebelemnek belsejében? Mert rózsámat ölelém. Most, midőn a szép tavasznak Uj virányi illatoznak A mosolygó téreken; Mért vagyon tél kebelemben, Puszta, gyászos, véghetetlen?…

Figyeljetek, derék história! "Halljuk! Tovább! Na s aztán!" A minap Szent elragadtatás tüzével egy Költő merészen mászta Helikon Bércét, örök életű hírkoszorút Füzendő fürtibe a fénytetőn. Már-már magos céljához ért, midőn Réműletes mennydörgés hallatik.…

Mit nekem hab? mit nekem vész? Én nem félem haragát; Kebelemnek pusztaságán Száz sirokko rohan át. Rajta, gyorsan evezőhöz, Talpra reszkető legény, Bár toronnyá nő a hullám, A túlpartra szállok én. Köd borong ott, sűrű ködnek Kétségbarna éjjele, Lány, temetve…

Tódul a felleg; barna éjbe vonja A látkört, búsul a sötét vidék. Sötét e szív is, hű szerelmem honja, Reá a bú gyászfátyla szöveték. Nem bírva terhét, a felhő könyekre Fakad, s a rózsa gyüjti gyöngyeit. Megtelt e szív is, könyeim peregve Áztatják arcom hervadt díszeit.…

Szeretlek, mint a hold a csendes éjet, Miként a léget a szabad madár; Szeretlek oh, barátom, míg az élet Köréből a halál a sírba zár. Selmec, 1841. április 17.

 Hogyha messze lészek tőled vettetődve, E lap által légy rám emlékeztetődve. Pozsony, 1841. március 25.      

              1 "Hogy fejedre pusztaságot hozzon Isten átka, csalfa, bűnös asszony! Aki által oly sötét gyalázat Vonta éjbe a Kuruttyóházat. Hittem asszony esküvő szavának, De hiszek már inkább karcsu nádnak, Hogy kerengő forgószél…

              1 Távol szeretteimtől, S tőled, te drága hon! Vándorlom a világot Végetlen útakon. És lábam a nagy úton Fáradva lépdegel, Mert vállaim tetézvék Butyornak terhivel. Eldobtam én a terhet, Nincs többé vállamon; És mégis vajh mi…