Petőfi Sándor költeményei

Itt van a tél, a hideg tél Közepe, Zúgolódik az idő kinn Ízibe. Zúgolódjék! egyéb dolga Nincs neki; Úgy akarja, hagyjuk kedvét Tölteni. Hisz nekünk ez úgysem árthat, Igaz-e? Meg nem fázunk - jó meleg van Idebe. A kandallón pattog a fa, Ég a tűz, S a kulacsnak kotyogása…

Nyelvek és fülek... csend, Figyelem! Szóm fontos beszédre Emelem. Halljátok, mit ajkim Zengenek; Egyszersmind az ég is Hallja meg. Hosszan nyúljon, mint e Hurkaszál, Életünk rokkáján A fonál. Valamint e sültre A mi szánk: Mosolyogjon a sors Szája ránk; S pályánk áldásával…

Szinésszé lettem. Megkapám Az első szerepet, S a színpadon először is Nevetnem kelletett. Én a szerepben jóizűn S szivemből neveték; Pályámon, oh ugyis tudom, Leend ok sírni még. Székesfejérvár, 1842. november

Miljom átok! bort a billikomba, Részegítő, lánghullámu bort! Mely keservet és bút martalékul A felejtés örvényébe hord. Bort öblébe váltig a kehelynek. Bort elémbe szakadatlanúl! Idenézzen a puszták homokja, És ha nem tud inni, megtanúl. Kedvben ég e csont velője máris,…

 Éj leng alá a mély vadonra, S az út majd jobb-, majd balra tér; Lépteim bolyongva tévedeznek - Ki lesz előttem hű vezér? A menny ivén ugyan fölöttem Ragyognak égő csillagok, De vajh talál-e célra pályám, Ha lángjaiknak hinni fog? Az égi fények ezredénél A lyányszem…

"Öcsémuram, vigyázzon magára, Vagy inkább az oldalbordájára; Fiatal is, szép is a menyecske - Ugy segéljen, kutya van a kertbe'." 'Bátyámuram, mit nem kell hallanom? Szomorú az eset, ha úgy vagyon; No de míg másnak fúja kásáját, Meg ne égesse a maga száját.'…

Mit nekem hab! mit nekem vész! Én nem félem haragát, Kebelemnek pusztaságit Száz vihar rohanja át. Rajta! gyorsan evezőhöz, Talpra, reszkető legény! Bár toronnyá nő a hullám, A túlpartra szállok én. Éj borong ott, sűrü ködnek Kétségbarna éjjele; Lyány! temetve…

Arany kalásszal ékes rónaság, Melynek fölötte lenge délibáb Enyelgve űz tündér játékokat, Ismersz-e még? oh ismerd meg fiad! Rég volt, igaz, midőn e jegenyék Árnyékain utószor pihenék, Fejem fölött míg őszi légen át Vándor darúid V betűje szállt; Midőn az ősi háznak…

Hortobágyi kocsmárosné, angyalom! Tegyen ide egy üveg bort, hadd iszom; Debrecentől Nagy-Hortobágy messze van, Debrecentől Hortobágyig szomjaztam. Szilaj nótát fütyörésznek a szelek, Lelkem, testem majd megveszi a hideg: Tekintsen rám, kocsmárosné violám! Fölmelegszem…

Katonának számüzött balvégzetem, S kétszer élt a szép tavasz a ligeten, A ligeten, oh de nem e szív fölött, Míg sorsomnak rabbilincse megtörött. Mégis - bár a léleksujtó vész miatt, Mely emésztő hatalommal rám szakadt, Keservesen megsiratni van okom - E két tavaszt megsiratni…

Járnak, kelnek sokan zöld erdőben; Vagyon a nap épen lemenőben. Rózsákat fest utósó sugára Dombtetőre, lombok sudarára. De veszik ők mindezt csekélyebbnek, Semhogy rajta megörvendezzenek; Párosult két vadgalamb búgása - Ebben fakad örömök forrása. Járok, kelek én is zöld…

Folyam, kebled hányszor repeszti meg Hajó futása s dúló fergeteg! S a seb mi hosszu és a seb mi mély! Minőt a szíven nem vág szenvedély. Mégis, ha elmegy fergeteg s hajó: A seb begyógyul, s minden újra jó. S az emberszív ha egyszer megreped: Nincs balzsam, mely hegessze a sebet.…

 Mi haszna, hogy a csoroszlya Az ugart fölhasogatja? Hogyha magot nem vetsz bele, Csak kóróval leszen tele. Hej kisleány, pillantatod Mélyen a szivembe hatott; Mint a földet a csoroszlya, Azt keresztűlhasogatta. De hiába hasogatta, Azért csak bú terem rajta! Ültesd bele…

Honán kül a fiú, Honában a patak Magas hegyek között Együtt vándorlanak. De míg az ifju megy Csüggedt lépésivel, Sziklákon a patak Gyorsan sikamlik el; S az ifju ajkain Míg néma csend honol, Az illanó vizár Vig hangokat danol. A hegysor elmarad; Az ifju s a patak Sík róna…

Gondüző borocska mellett Vígan illan életem; Gondüző borocska mellett, Sors, hatalmad nevetem. És mit ámultok? ha mondom, Hogy csak a bor istene, Akit én imádok, aki E kebelnek mindene. És a bor vidám hevében Füttyentek rád, zord világ! Szívemet hol annyi kínnak Skorpiói…

Meddig dúlsz, szerelem pusztító lángja, szümön, mint      A mennyverte Prometh keblin az éhes ölyü? Meddig nyűgöz Amor kinos lánca? Endymionnal      Meddig jajgat hurom búskeseregve panaszt? Féktelen érzetnek vad hevű szikrája,…

Kerepöl a szarka Házam tetején: Vendég jön. Vendégnek Vajh, kit várjak én? Messze föld határán Jár a szerető, Csalfa volt szerelme, Vissza nem jön ő. Tán te léssz vendégem, Óhajtott halál; Úgy siess, ne késsél, Ajtóm nyitva áll. Dunavecse, 1841. június 5.

Völgy homályán, fák hüsében, Kert megett, Zeng a lantos hév szerelmi Éneket. Zeng, ha gyúl a rózsahajnal Keleten, Ha nyugodni bérc megé a Nap megyen. S szép tavasszal, nyár hevén, hüs Őszön át Pengeti a szerelemnek Hév dalát. S édes díja zengzetének, A leány Ha kacsingat…

Míg a földet gyász temette, Dúlván fergeteg felette Pusztaságnak vad telén, Mért virúla bájos éden Kebelemnek belsejében? Mert rózsámat ölelém. Most, midőn a szép tavasznak Uj virányi illatoznak A mosolygó téreken; Mért vagyon tél kebelemben, Puszta, gyászos, véghetetlen?…

Figyeljetek, derék história! "Halljuk! Tovább! Na s aztán!" A minap Szent elragadtatás tüzével egy Költő merészen mászta Helikon Bércét, örök életű hírkoszorút Füzendő fürtibe a fénytetőn. Már-már magos céljához ért, midőn Réműletes mennydörgés hallatik.…

Mit nekem hab? mit nekem vész? Én nem félem haragát; Kebelemnek pusztaságán Száz sirokko rohan át. Rajta, gyorsan evezőhöz, Talpra reszkető legény, Bár toronnyá nő a hullám, A túlpartra szállok én. Köd borong ott, sűrű ködnek Kétségbarna éjjele, Lány, temetve…

Tódul a felleg; barna éjbe vonja A látkört, búsul a sötét vidék. Sötét e szív is, hű szerelmem honja, Reá a bú gyászfátyla szöveték. Nem bírva terhét, a felhő könyekre Fakad, s a rózsa gyüjti gyöngyeit. Megtelt e szív is, könyeim peregve Áztatják arcom hervadt díszeit.…

Szeretlek, mint a hold a csendes éjet, Miként a léget a szabad madár; Szeretlek oh, barátom, míg az élet Köréből a halál a sírba zár. Selmec, 1841. április 17.

 Hogyha messze lészek tőled vettetődve, E lap által légy rám emlékeztetődve. Pozsony, 1841. március 25.      

              1 "Hogy fejedre pusztaságot hozzon Isten átka, csalfa, bűnös asszony! Aki által oly sötét gyalázat Vonta éjbe a Kuruttyóházat. Hittem asszony esküvő szavának, De hiszek már inkább karcsu nádnak, Hogy kerengő forgószél…