Már ezt föl nem tettem rólad,
Szív barátom!
Te ugyan derék legény vagy,
Amint látom.
Oh, te szív, te szív, te csalfa,
Háladatlan!
Szólj: ki véde annyi baj közt
Szakadatlan?
Sorscsapási buzogányok
Súlya ellen,
Mondd, ki őrze? mondd, ki óva?
Nemde mellem?
Lám, e mellnek bizton voltál
Rejtekében,
Bekeríte csontfalával
Bástyaképen.
S ím, hogy fordult most a kocka,
S a szerencse
Kis szeszélye víg ajakkal
Rád köszönte:
Mostan - ahha, háladatlan! -
Örömödben
Háborogva, zajgva tombolsz
Őröd ellen.
Égsz, dagadsz... alighogy bírom
E keresztet!...
Mellemet majd meggyujtod, majd
Megrepeszted.
Pest, 1843. július-augusztus
