Üresen áll már a kancsó, bort bele!
Ide hamar a javából, be vele!
Boncidáig folyjon a bor, mint tenger,
Ki megállhat még a lábán, nem ember.
Jer ölembe, kincsem, rózsám, itt a bor!
Ha megittad, csókra kerül majd a sor:
Igyál tehát, ürítsd ki, mert szomjazom;
De csókodat, hű csókodat, galambom!
Kecskemét, 1843. január
