Irígyen a sors boldogságom ellen, Pozsony! körödből ismét messze hí; Megyek - de dúlva van bucsúzó mellem, Miként váradnak puszta termei. Utánam intesz még Dunád ködébül, S arcomra keserű köny árja gördül. Nem hosszu volt tebenned múlatásom, S az órák mint a nyíl…